Sárvári következtetések

A tény az hogy nem tudtam mire számítsak, és mire készüljek. Ez még nagyon új, nagyon sok volt nekem, az eddigi tapasztalataimhoz képest. Olvastam valaki beszámolójában hogy a kezdő amatőrök általában a 200km-t tűzik ki célul. Most már elmondhatom hogy legjobb esetben én is lehetségesnek találtam teljesíteni. És tényleg, a max 80km-es futásaimból nem nehéz kiszámolni, kiokoskodni, a 24 órás 200km-t. Ez a tapasztalat hiánya. Ennek a célnak jobb lett volna a 100 mérföld, talán az meg lehetett volna, ha az elejétől arra készülők. Persze ezt csak így utólag látom már. Mostanra teljesen elfogadtam, hogy ott, ennyi tapasztalattal ez nem is lehetett másképpen. És ez így van jól. Hiszen semmi olyan hibát nem követtem el, amit hibának értékelek, a tapasztalatomnak, tudásomnak megfelelően tettem a dolgom, mentem az utamon. És azért tudjuk mindannyian hogy majd 150 km-t lefutni nem kis teljesítmény. Elhiszem én is, hamár mindenki azt mondja.

Akkor jöjjenek a tanulságok, amik remélhetőleg előre visznek a továbbiakban. A kör időkből kikövetkeztetve, több mint 5 órát álltam. Ez nagyon sok. Ezt kell, és lehet lentebb faragni. Ebből következik hogy amikor mozgásban voltam, a tempóm 7.6 perc volt kilométerenként. Ez sem nagyon jó, de számomra úgy érzem hogy megfelelő, inkább az állással volt a baj.

És ez a pihenő úgy volt ennyi, hogy a már említett talp, lábfej fájdalmon kívül lényeges problémám nem volt. Említhető egy pici vízhólyag az egyik kis lábujjamon, és a vége felé jelentkező kezdődő görcsölés a jobb vádlimban. De ezek tényleg apróságok, nem érzem úgy hogy kicsit is visszavetettek volna. A frissítéssel minden rendben volt, végig ettem ittam rendesen, gyomor problémának nyoma sem volt, persze biztos lehet még rajta finomítani, de nem éreztem problémát ezzel kapcsolatban.

Akkor egy kicsit bővebben arról a lábfájásról ami okot adott a sok pihenőre. Ezt úgy érzem, ha fejben jobban ott vagyok akkor tudom kezelni pihenés nélkül is. Ha megtaláltam volna azt az elme állapotot, amiért én csinálom ezt az egész hosszútáv futást, akkor nem lett volna ekkora jelentősége ennek a fájdalomnak. Ezen azért rágódok ennyit mert úgy érzem hogy én ebben vagyok a legerősebb. Sajnos ezen a versenyen nem sikerült idáig eljutnom, annyi új élmény, behatás volt, ami elterelte a figyelmemet, pedig tudtam hogy mi hiányzik, koncentráltam is rá, de nem találtam.

Persze a barát nőm, aki végignézte az egészet, és talán ő jobban tudja így utólag az ottani érzéseimet, azt mondja hogy valószínűleg fájt az eléggé, ahhoz hogy megálljak miatta. Végül is a jövő szempontjából majdnem mindegy is, legközelebb biztos nem fog ennyire fájni, jobban el is tudom viselni, meg remélhetőleg edzettebb is leszek.

Ja és ami a tapasztalatlanságomat illeti, ezt ott a versenyen nem is mertem senkinek elmondani, hogy nincs még egy éve sem annak hogy az első maratonomat lefutottam. Ennek fényében (is) kell vizsgálnom a dolgokat.

Jöjjön egy rövid összegzés. Megértettem, megtapasztaltam hogy miért olyan népszerű ez a verseny a magyar futók körében. Hihetetlen hangulata van egy ilyen versenynek, ahol 24 órán keresztül gyakorlatilag együtt fut a mezőny, folyamatosan lehet látni a hihetetlen teljesítményt a mezőny elején, és a felfoghatatlan küzdést a mezőny végén, attól függetlenül hogy az ember hova tartozik. Mindig mindenkinek van legalább annyi szurkolója ahány versenyző a pályán van. Itt nem ellenfelek vannak, inkább csapat társak. Mindehhez hozzájön a helyszín szépsége, a szervezők segitőkészsége, és az az érdekes, mindenképpen pozitív légkör amit Gyula személyisége tesz hozzá a hétvégéhez. Szóval otthon éreztem magam, ha a lehetőségeim engedik, velem állandó résztvevőt talált magának ez a gyönyörű esemény.

Összességében is elégedett vagyok, a legfontosabb célomat elértem a versenyen, sérülés nélkül teljesítettem, megfelelő főprobájja volt a következő nagy célomnak, az Ultrabalatonnak.

És a Betti által készített fotók.