2012. május 3., csütörtök

Megvolt Sárvár

Újabb kudarc. Előtte héten csökkentett kilométert, de mindennap futottam. Tudtam hogy ez nem feltétlen pozitívan járul majd hozzá a teljesítményemhez, de továbbra is próbálom tartani a mindennapi futást. A hirtelen jött 30 fok sem segített, de nem tudom arra sem fogni. Félideig körülbelül viszonylag jól, a terv szerint haladtam, utána azonban jött a szokásos lassulás. Utána egy darabig küzdöttem, de nem találtam értelmét, nem tudtam hogy mi van. Leültem a pálya hátsó részén a hűvösbe, kicsit átgondolni, hogy mi legyen. Azt gondoltam, lehet hogy sok nekem az ilyen hosszú verseny, fejben nem bírom ilyen sokáig ezt a megterhelést. Lehet hogy én alkalmatlan vagyok a 4-5-6 óránál hosszabb futásokra. Szeretnék az itt levő emberek közé tartozni, de sajnos alkalmatlan vagyok rá. Végül is természetes az, hogy kevesen bírják ezt, én sem tartozok közéjük. Nagyjából ebben állapodhattam meg, amikor el kellett döntenem, hogy mi legyen. Mit szeretnék most inkább csinálni?  Mit jobb ennél csinálni? Itt lettem bajban, felálltam és mentem tovább. Nem gyorsan, nem az eredeti terv szerint, de futást, és sétát váltogatva haladtam tovább. Végül is mi mást tudtam volna tenni?
Közben megismertem Tomán Edinát, akinek a története az utóbbi napokban nagy hatással volt rám. Elgondolkodtat, hogy látszólag mindenből pozitívan jön ki, mindent a hasznára tud fordítani. Én pont ellenkezőleg. Szóval a  futás ismét összehozott egy értékes baráttal.
Érdekes volt látni azt is, hogy a nálam sokkal tapasztaltabb, jobb futók, mint Steve, meg Miki, milyen könnyen el tudják engedni azt ami most nem megy, engem meg emészt jó sokáig. Miért nem tudom, vagy akarom ezt én is megtenni? Utána élvezhetném a versenyt, jól érezhetném magam. A verseny utolsó negyedében Steve-vel összeakadva, segített kiszámolni milyen tempó kell még a 100km-hez, és azt mondta ha fontos nekem, akkor nyomjam, meg lehet még, és nagyon szurkol nekem hogy meglegyen. Ez leegyszerűsítette a dolgot, eldöntöttem hogy akkor elindulok, és megcsinálom legalább a százat, mindenképpen szükségem van rá.
Így jutottam el 12 óra alatt a 100,923km-ig. Merészen 120 -at terveztem, reálisan főleg  ilyen melegben 110 felett valamivel elégedett lettem volna. Ez így, a tavalyi 106 után mindenképpen kudarc.
Ami megszépíti a hétvégét az a Kónya Ákossal eltöltött idő. Neki sem ment zökkenőmentesen, de kicsit jobban megismerni, és látni a küzdelmét mindenképpen ajándék. Ő a  világ egyik legjobb ultrafutója.
A másik pedig a Lubics Szilvi. Róla is tudtam mire képes, de még soha nem nézhettem így végig a világraszóló teljesítményét. Felfoghatatlan az ereje.Nem tudok rá mit mondani. És volt ideje engem biztatni. Felnőni hozzá lehetetlen, de legalább jó lenne méltónak lenni a a biztatására.
A verseny óta van egy pozitív élményem. Gondoltam úgyis keveset futok, újra kipróbálom a Vibram Fivefingers-t. 1-2 éve komoly izomláz jelentkezett a vádlimban miután benne futottam, és nem is éreztem igazán komfortosnak. Most azonban semmi. Két egymást követő nap is 6-6 km után semmi izomláz, és tetszett az érzés, jó volt benne futni. Terepen, és betonon egyaránt. Szóval nagyon jó lesz heti 1-2 alkalommal a rövidebb edzésekre. Erősíti is a lábat, és segíti is ha helyes futóstílust.
Két hét múlva megpróbálom a Keys100-at teljesíteni, és utána meglátom a továbbiakat. Lehet hogy tényleg nem kellene nekem erőltetni a hosszúakat, de az is lehet, hogy ha alulról építkeznék az eddiginél egy kicsit nagyobb türelemmel, akkor tapasztalatot szereznék, megerősödnék a hosszabbakra is. Futnom kell az biztos, kapom tovább a pofonokat és majd eldől mi lesz belőle.

3 megjegyzés:

  1. Látod, ez az érdekes, hogy akár ugyanazt is értékelheti az egyik pofonnak, a másik előremozdító popsibillentésnek vagy akár hátbaveregetésnek is...

    Én azért remélem, hogy nem hagysz fel a hosszúkkal. Valahogy nem tudom elképzelni, hogy ne egy ilyen hosszún "fussunk" össze végre élőben (úgy, hogy emlékszem is rád :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, hogy ugyanazt ki mikent ertekeli, azt donti el az egyeniseg... sztem.

      Futnek en ilyeneket, ez az eletem, de ha egyszer nem megy... valamikor el kell fogadni :(

      Törlés
  2. Orommel lattam a turelem szot az utolso elotti mondatodban, es lehet, hogy jo lenne ha el tudnal engedni egy-egy (szamodra) gyengebben sikerult versenyt. Ha megnezed, hogy miota futsz, es hogy milyen tavu versenyeket teljesitettel,akkor szerintem elegedett lehetsz magaddal. Persze az is termeszetes, hogy mindig tobbet akarsz.
    Azt meg nem tudom elkepzelni, hogy felhagysz a hosszu tavokkal.
    Kudarc pedig mindenkit er, de mindig van valami apro dolog, ami segit atlendulni a nehezsegeken!

    T

    VálaszTörlés