Ultrabalaton 2011

Elnézést kérek mindenkitől, de ez a beszámoló most nehezen ment. Tőlem megszokottan, így ez is rendhagyó beszámolócska lesz. Tehát az előzetes terveknek megfelelően két fős váltóban vágtunk neki Tomi cimborámmal. Ez volt az első váltó versenyem, amikor nem csak magáért fut az ember, hanem valaki másért is. Négy egyenlő részre osztottuk a távot, Tomi jobban bírja a dombokat, ezért övé az első és a harmadik negyed, enyém a második, és a negyedik. Legmerészebb tervként meghatároztuk a 20 órát. Azt gondoltam, talán lehetséges. Nem így lett, de már hozzászoktam, hogy nem sikerül a legmerészebb időterv. A hat órási rajthoz esélyünk sem volt Fenyvesről odaérni, ezért elindultunk a mezőny elé szemből. Nagyon érdekes volt látni a teljes élmezőnyt. Érdekes módon teljesen embereknek tűntek, pedig tudom, hogy teljesen ember feletti amit csinálnak.

Dörgicse és Köveskál közötti ponton vártuk be a mezőnyt először, jó volt látni hogy jön mindenki a helyén. Időben jött Tomi is minden gond nélkül haladt tovább. Jó volt látni az elszántságát, és azt hogy nem kellett továbbtessékelni a pontról, késlekedés nélkül haladt tovább. Jó volt azt érezni hogy egy csapat vagyunk, ő is fut értem is , nem csak fordítva. Természetesen tudtam előre hogy vele nem lesz gond. Ezidőtájt fogalmazódott meg bennem, hogy a célidő tervünk az nagyon szoros, nem valószínű hogy meglesz, ezért Tomi idejével nem is foglalkozom, biztos vagyok benne hogy megtesz mindent a minél gyorsabb haladásért. A saját szakaszaimon megpróbálom tartani a 20 órának megfelelő tempót, ameddig bírom.

Köveskáltól próbáltuk valamennyire kísérni Tomit, és az előtte levőket, Edericsig, az első váltópontunkig. Ide, nagy örömömre Tomi Andrással együtt érkezett, így ismét együtt futhattam vele egy kicsit. Csapatunk egyébként 5:10:59 el váltott az 53,8 km-es pontnál, ami már 10 perces késés az időtervünkhöz képest, azonban erre a dombok miatt számítottam is, az előzetes tervek szerint ez ledolgozható a síkon.

Elindultam a saját első szakaszomra. Az órát szigorúan figyelve próbáltam tartani az 5 órán belüli szakaszhoz szükséges tempót. Ekkor már éreztem hogy ez gyors lesz, nem fog menni végig, de elhatároztam, hogy nem lassítok, ameddig bírom, ezt kell tartani. Jól ment, gyors frissítésekkel, kellemesen telt a szakasz, és meglepetésre ezen a szakaszon bírtam végig a tempót, és 4:58:07-es idővel útnak indítottam ismét Tomit. Ekkor ugye 10:09:06 -nál járt az óra, 106,8 km-nél, tehát tisztán látszott hogy a 20 óra számunkra elérhetetlen.

Az indulásnál mondta Tomi hogy fáradt, nem lesz gyors, mondtam hogy nem is számít menjen ahogy érzi. Mivel fogalmam sem volt hogy mi lesz a rám jutó negyedik szakasszal, mert természetesen én sem voltam jó állapotban, egyeztettem a Tomit kísérő csapattal, és én előrementem megpróbálni összeszedni magam. Ez abból állt, hogy megettem egy nagy tál krumplistésztát, utána derékig belementem az eléggé hideg Balatonba, ahol 15-20 percig hűtöttem a lábaimat, és a maradék időt a kocsiban pihenéssel, alvással töltöttem.

Ahogy eljött az idő, átöltözés, és elég bizonytalan érzésekkel vártam hogy megjöjjön Tomi, és elinduljak. 16:28:41 -es idővel váltottunk, de akkor és ott, már nem volt energiám számolgatni, tudtam hogy már én sem bírom tartani a kitűzött tempót, nem nagyon érdekelt a dolog, csak legyen vége. Azonban néhány méter megtétele után meglepően könnyűnek éreztem a futást, még az is megfordult a fejemben, hogy esetleg megpróbálom tartani a tempót. Ez a jólét körülbelül 10 kilométer után elmúlt, világossá vált, hogy nem megy. Az utolsó 30 kilométer igazán szenvedősre sikeredett. Nem voltam jól, bár nagy bajom nem volt, egyre nehezebb volt magam rávenni a futásra. Itt fogalmazódott meg bennem, hogy talán sok volt tavasszal a hosszú verseny, kicsit alábbhagyott a motiváció, ami a mindenáron haladáshoz nekem nagyon kell. Egy barátom azt mondta erre hogy "elfogyott a spiritusz". Ez történt. Ez az a dolog ami nekem szeptember végén nagyon kell, addigra jó sokat kell összegyűjteni belőle, de akkor viszont már nem fér bele az augusztus végi CCC, a Mont-Blanc körül. Ekkor ott elhatároztam, hogyha nem jön közbe valami változás, akkor nem megyek a CCC-re.

Megértettem a helyzetet, elfogadtam, erősödök, és készülök tovább a nagy cél felé. Csak ez így nem méltó egy váltófutásra, ahol nem csak magamnak teljesítek. Szerencsémre Tamás elég jól ismer, megért, és neki sem voltak hatalmas céljai ezzel a versennyel, így ebből nem lett probléma. Ezekkel a gondolatokkal értem Tihany határához, ahol várt a csapattársam, és együtt futottunk be a célba.

Tihany előtt történt még egy érdekes, és örömteli eset, amikor Farkas jött szembe velem futva. Mondta hogy 20 órán belül beértek Bélával, akit végigkísért kerékpárral, majd elindult szembe futni a mezőnnyel, hogy az ismerősöket buzdítsa. Ilyenkor megfordult, és mindenkivel futott a cél felé is néhány percet. Ehhez nem nagyon lehet mit hozzáfűzni úgy gondolom. Ja, és egyébként mivel inkább egy barátjának segített, nem indult a versenyen, pedig szeretett volna, ezért néhány nap múlva egyedül körbefutotta a Balatont...

Tehát mi csináltunk egy szép, közös befutót, a SzikLes csapat 22:49:30 alatt futotta körbe a Balatont.

Nehéz volt, jól éreztük magunkat, kell ennél több? A végén bocsánatot kértem Tomitól, mondta hogy nincs miért, Ő igazán jól érezte magát. Úgy gondolom hogy egy igazán értékes barátság erősödött itt meg még jobban. Itt szeretném megragadni az alkalmat hogy megkérdezzem nem írna-e néhány gondolatot ő is e versennyel kapcsolatban? Szívesen kitenném ide.

A jövő egyelőre csak október 1-ig érdekel, de remélem hogy nem ez volt az utolsó Ultrabalatonom.