2011. május 2., hétfő

Mátrabérc Terepfutás 2011




Bebizonyosodott, hogy ez volt az első igazi terepversenyem. Nagyon nehéz volt. Ez nem az én műfajom. Az a néhány verseny, amin voltam eddig, és terepnek hívtak, nem ez a kategória. A Kékesig kétszer eléheztem kiszáradtam, pedig még a kézi kulacsot se akartam vinni. Ha nem vittem volna, nem tudom meddig jutok, a Kékesig biztos nem. Utána azonban rájöttem hogy nem csak ez volt a baj, a rendszer elvileg helyreállt, de haladni ezután sem haladtam. Gyenge vagyok még ehhez. Egy bokaficam után, még a kiszállás is eszembe jutott, pedig ilyen nem sűrűn fordul elő velem. Szerencsére nem történt nagyobb baj, mentem tovább. Jött Athosz és Csanya, és elkezdtek kihúzni a gödörből. Nem nagyon sikerült nekik, Athosz valahol elkeveredett tőlünk, de szerencsére Csanya nem adta fel, és húzott egészen a célig. Egy igazi Úr. Köszönöm szépen, nagy élmény volt. Sőt a Muzsla után már majdnem jól is esett, bírtam futni. Valamivel kilenc órán belül beértünk, még nem tudom pontosan.
Rendben van, elégedett vagyok. Teljesítettem, kihoztam magamból ami bennem volt, fájt eléggé. Ott még azt gondoltam soha többé ilyet, és bár a síkfutás hozzám sokkal közelebb áll, most már azért nem így mondanám. Jó lenne néha futkosni ilyen körülmények között, és lehet hogy ebben is tudnék fejlődni.


utána

Jó, hogy kicsit közelebbről megismertem a versenyt szervező embereket. Sokat nem tévedtem a megítélésükkel kapcsolatban. Talán az egyikőjük volt egy hajszálnyit pozitív meglepetés. Nem értem honnan veszik a nemzetközi színvonalú jelzőt, és hogy merik használni. Erre a munkára nagy hiba arcoskodni a fórumon. Nem sok időpontot sikerült tartaniuk. A versenyt megelőző napi rajtszámfelvétel a hét helyett kilenc körül kezdődött, de amikor megérkeztek akkor Oli szimpatikusan megjegyezte hogy három ember miatt miért kellett neki ennyire sietni. A rajt kilenc helyett kilenc után tíz perccel volt, úgy, hogy előtte bemondták hogy negyedkor lesz, mindenki menjen nyugodtan addig a dolgára. Amint hallottam az első frissítőpont lekéste az élmezőnyt, így ők mentek Kékesig a beígért víz nélkül, volt akinél ez komoly problémát okozott.
Az már lehet hogy csak az én szubjektív véleményem, hogy a mezőny végével már nem mindig törődtek a pontokon, és a célban. Például amint hallottam sör a célban csak az élmezőnynek járt. Nekem meg utána kellett járnom hogy kapjak pólót, és hogy leadhassam a dugókát. Nekem úgy tűnt hogy a társaságuknak, barátaiknak, és egy bizonyos szint felett teljesítőknek szerveztek egy versenyt, rájuk biztos odafigyeltek, de a többiekre nem igazán. Furcsa hogy a fórumon nem nagyon jelenik meg negatív kritika. Mindegy, helyreraktam, nekem ettől függetlenül tetszett a verseny. Legfeljebb nem megyek többet e csapat által szervezett rendezvényre. Ja, a pálya jelölés szerintem tökéletes volt, nem volt sok felesleges festés, de egyszer sem bizonytalanodtam el.

Azért a T100-at átgondolom.

Mátrabérc Terepfutás 2011 (58,5km): 8:53:08

4 megjegyzés:

  1. Ne ess kétségbe Lesi, ez csak a kezdet :)!
    Szokni kell, ráérezni az ízére.

    A T100-at meg jól gondold át, aztán indulj neki, ennél lankásabb pálya.

    Szép volt ez így, Gratulálok!

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm a reakciód, igazán jó iránymutatás, nagy segítség! Nem futamodok meg. Még nem.

    VálaszTörlés
  3. Na mi lesz már a TerepSzázas beszámolóval?????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????

    VálaszTörlés
  4. Bocs, egy kicsit naplopó vagyok. :)
    Nincs túl sok idom mostanság.
    Amúgy fasza volt a verseny, attól hogy gyenge vagyok meg hozza, és hogy a rutintalanságom miatt eltévedtem. Azért hamarosan megpróbálok írni kicsit bővebben.

    VálaszTörlés