2011. január 3., hétfő

BUÉK- évértékelő

Kicsit megkésve, de Boldog Új Évet kívánok minden idetévedt olvasónak!

Eltelt a második teljes év is mióta futónak érzem magam. Elég ellentmondásosra sikeredett. Nem indult túl jól, az év elején sérülésekkel küzdöttem, de aztán a Thames Trot 50 verseny helyrerakott február elején. Utána is küzdöttem egy kicsit, de ott azért kiderült hogy nincs nagy gáz. Ezután, és ezzel együtt is az első félév igazán sikeresnek mondható. Így visszagondolva. Volt egy nagy célom, ami nekem igazán nagy cél, mindent ennek alárendelve csináltam, és a végén, úgy gondolom, tökéletesen teljesítettem az UltraBalatont. Sárváron nagyon nagy élmény volt futni, és bár az eredményre nem vagyok igazán büszke, de az előtte is a tervezett útnak csak egy közbenső állomása volt, nem a végcél. Így nézve nincs vele semmi baj, az egész út tökéletes volt, élveztem is. Lesz még olyan 24 órám ahol az lesz a cél.
A második félév, a gerinc problémám miatt, elég futás mentesre sikeredett, nem is éreztem jól magam. Júliustól novemberig összesen 186 km-t futottam. Ez kb 37 kilométer havonta. Most hogy végiggondoltam, azért ez is több mint a nulla. December elején aztán gyógyultnak nyilvánítottam magam, tényleg nem éreztem már a zsibbadást, és Szőnyi Feri eredményéből is erőt merítve elkezdtem újra. Az eső hét elég szegényes lett, letudtam egy megfázást, de azért összejött 195 km a hónapban. Nem mondom hogy könnyű volt, de újra a pályán vagyok. Ezzel egyidejűleg elhatároztam, hogy idén benevezek a SPARTATHLON-ra.
Összegezve nagyon jó év volt, csak belezsúfolódott az első félévbe, így a második felében koplaltam. Remélem azok a kilométerek nem fognak majd hiányozni, amiket a második félévben kihagytam. Az összes táv így azért elég kevéske lett, 1788km, a tavalyi 2160-al szemben. Ez nem nagy javulás. No, de majd ha úrrá leszek a gerincemen is, és az egész testemen.

A számok 2010-re:

Táv: 1788 km
Idő: 187 óra 47 perc

És történt egy évvégi nagy esemény, megérkezett a jövőbeni edzőtársam:


Runy


5 megjegyzés:

  1. Szép Új Évet Lesi!

    A CCC-vel melegítesz a Sapira? Nem rossz...

    VálaszTörlés
  2. Több mint egy hónap van köztük. Meg ugye nem a CCC a cél, ott csak a teljesítés. Nem hiszem hogy a kedvenceim lesznek az ilyen nagyon szintes versenyek, de egyszer megnézem, ha már annyira dicséritek. Amúgy a Sapin kicsit elgondolkodtam, megér egy külön posztot.

    VálaszTörlés
  3. Kívánom, hogy nagyon sikeres éved legyen!Én máris sárgászöld vagyok az irigységtől.
    Az edzőtárs pedig rettentő cuki! :)

    VálaszTörlés
  4. Jól látom, hogy a kutyusnak meg van kötve a lába?

    VálaszTörlés
  5. :)
    Nem jól látod! Miért lenne megkötve? Egy futónak?
    Az csak a játéka, félig rajta fekszik, félig alatta. Remélem Lufinak sem szokott megkötve lenni!
    Ja, az a csomó, csak a madzagon van.

    VálaszTörlés