2010. február 14., vasárnap

Thames Trot 50 (2. rész)



A nem túl nagy tömeg, ahogy szokott az ilyen tavu versenyeken hamar szétszakadt, es kb 1 km után mar senkitől sem zavartatva lehetett futni a saját tempót. Az első 4-5 km a helyzetertekelesrol szolt, es az eddig elmaradt fejben való rakeszulesrol, átgondoltam hol is vagyok, mi áll előttem. Csekkoltam a szerelésemet, minden rendben van-e, kell-e valami a kocsiból az első ellenorzo ponton, stb. Arra a megallapitasra jutottam, hogy minden rendben van, jó helyen úgymond otthon vagyok, minden korulmeny alkalmas arra, hogy semmi mást nem kell csinálnom, csak amit a legjobban szeretek, szép lassan, sokáig futni. Így jutottam el odáig, amikor a jellegzetes jobb talpam kulso felen levő fajdalom megjelent. Észrevettem, hogyha a labom belső fel fele magasodó talajra lepek, akkor a fájdalmat sokkal kevesbe érzem, mintha nagyobb belső alatamasztasu cipő kellene. Az ezen való toprengéssel szépen eltelt az első frissitopontig a táv, amiben volt egy kisebb eltévedés is, ugyanis kb tizedmagammal , kb 6-800m-t hozatettunk a távhoz. En egyebkent nem figyeltem az utat, terkepet, itt meg sokan voltunk latotavolsagon belül, követtem a többieket. Tehát az első frissitopontnal, jól ereztem magam, ettem ittam, a fajdalom nem volt túl erős, nem foglalkoztam vele egyenlőre, gondoltam, ha így marad, attól meg megyek. Az idom tokeletes volt az előre tervezett 6 perc/km- en bőven belül voltam, kb 4-5 perccel, ha jól emlékszem. Amúgy ez az a sebesség, ami a célom egyenlőre , amit jó lenne elérni átlagban az ilyen es ehhez hasonló távokon, sík terepen. Most is ez volt a titkos célom. A ponton azt terveztem, hogy nem állok meg, felkapom ami kell es nyugodtan sétálva, baratnom jon velem par száz méterig amikor megeszek megiszok mindent amit akarok. Ehhez egyebkent végig tartottam is magam. Igy vágtam neki a második szakasznak, amikor is tortent az a csoda 25-30 km kornyeken, hogy egyszer csak azt vettem észre hogy a fajdalom a lábamból egyszerűen eltűnt. Gondoltam hogy mar mindenhol faj egy kicsit, es azért nem érzem kulon azt, de akárhogy figyeltem, próbálgattam direkt rálepni, egyszerűen eltűnt. Kis toprengés után megnyugodtam, hogy ez bizony eltűnt, meggyógyult, ez az utolsó kis kellemetlenség is eltűnt, úgyhogy mostmar tényleg semmi akadálya nincs annak, hogy egy jót fussak.

Aprólékos részletekre amúgy nem emlékszem, ezért csak nagyvonalakban irnam le ezután az elmenyeimet. Nagyon szép helyeken futottam, néha kis hidakon, zsilipeknél a folyón átkelve vitt az utunk. Érdekes színfolt volt, az edzesuket vegzo evezosok , akik egyebkent sokan voltak vegig a folyón, es elkepesztő sebességet elértek a nagyobb 6-8 parevezos hajókkal. Úgy erzeztem kicsit ugyanazt csinaljak mint mi a parton.

Az idotervem egyebkent, elég hamar feltav után 45-km kornyeken dolt meg, kb akkor kerültem ki a 10km/h átlagból. Maratonnal kb 4:09-nel voltam, ha jól emlékszem. Ilyen elozmenyek után azonban nem érdekelt, nem vette el a kedvem, bar próbáltam sietni, de nem torodtem az idővel többet.

A talajviszonyok egyebkent jónak mondható volt, elegge felázott emiatt puha, csak néhány helyen volt mely, cipomarasztaloan sáros. A homerseklet 3-7 fok korul volt végig, délután kicsit kisutott a nap, pedig esőt jósoltak, arra számítottam, de jobb volt így! A vége fele amúgy a pontok kicsit surubben következtek, az utolsó kettő 10-12 km távolságban követte egymást, aminek nagyon orultem, ugyanis a fáradtság egyre eluralkodott rajtam, lehet hogy a bevitt energia is kevés volt. Ez amúgy meg egy nagy kerdes nálam, egyenlőre nem tudom hogy mikor van amikor eléhezek, es mikor amikor simán elfáradok, úgymond elfogy az eronletem. Csak azt érzem hogy néha mar kész vagyok, kidoglottem, utána meg egyszer csak valamitől beindulok újra, viszater az erom. Ezeket meg ki kell tapasztalnom. Te hat a vége fele elegge lelassultam egyre több volt a belegyaloglas. Közben egyebkent észrevettem hogy az egyszerűbb, kietlenebb egyenes sík szakaszokon érzem a legjobban magam, amikor a legkevesebb kulso inger ér, akkor tudok legjobban legkönnyebben futni. Valoszinu hogy nekem az időre torteno korozos versenyek lesznek a kedvenceim. ( alig varom Sárvárt)

Az utolsó ellenorzopontot elhagyva vettem észre hogy a nap igen alacsonyan jár, nekem meg nincs fejlampam, úgyhogy igyekeznem kellene. Mostanra mar elegge egyedül maradtam, az utolsó előtti szakaszon egy idősebb úrral kerulgettuk egymást, de mostanra leszakadt. Így magamra lettem utalva, nekem kellett figyelnem az utat, ami egyebkent nem volt bonyolult, a hivatalos folyóparti turistautat kellett követni ami elég jól ki volt tablazva. Mindez azonban lakott területen kivul sotetben, lámpa nelkul lehetetlen lett volna, így gondoltam vagy sietni kell, vagy bevárni a mogottem levot, amit azért nem akartam, futokepes állapotban. Ezért eldontottem hogy az utolsó 10-12 km-es szakaszt igenis végig keményen futni kell. Mar amennyire a keménység használható ilyenkor. Így is tortent, amikor az utolsó előtti faluba beérve néztem a terkepet es a tablat a helyes irányt keresendő, sajnos egy rossz utcába mentem be, nem sokat kb 100m-t, de kifele jövet láttam közeledni, a mogottem levő futót. Na gondoltam az öreg is megtáltosodott, ha utolér nem versenyzek, bemegyünk eggyutt. Az hogy ilyenkor valaki meg lehagy, úgy hogy nem birom kovetni, az lehetetlen. Inkább az osszeeses. A fénnyel mar nem volt gond, ugyanis bar erossen sotetedett, de tudtam hogy az a 4-5 km mar meglesz, meg elégséges fényben. Tehat futottam tovább, es rövid időn belül csatlakozott a futó, gondoltam nem is volt mesze ha ilyen könnyen utolért. Azonban nem a számomra vart futotars volt, hanem egy másik jó állapotban latszodo fiatal srác volt az. Ahogy utolért beszélgetésbe elegyedtünk, természetesen a futás konyebbe vált, de valami nem stimmelt. Ranezek az oramra, közel 5 percesekben nyomjuk. Mondom a srácnak jól felvettem a nem gyenge tempóját. Közben meg arra gondolok hogy ez egy állat. Mindegy, az előbb a terkepen pontosan megnéztem nem lehet több mar mint 2-2,5 km. Ekkor egy utszukulet, mondja mennyek előre, o meg úgyis meg akar állni sétálni. Így is lett hamarosan setara váltott, en meg úgy ereztem nem lenne illendő otthagyni ha mar felgyorsított, meg amúgy se art nekem se egy kis séta. Szerencsére nem tartott sokáig, tényleg csak kb 100 métert sétáltunk, gondolom kicsit kilazultak a lábai, nekem mar mindegy volt. Nyomtuk tovább az elozo tempóban, közben kiderült hogy o meg kb 2-3 km-el többre számított. Ahogy ezen gondolkodtam mutatta hogy mégsem, mert a félhomályban, 2-300 méterre a mezon elottunk a célkapu. Így érkeztem meg elégedetten, kellokeppen megsemmisülve életem eddigi leghosszabb futasan a célba. Ahol a baratnom-segitom-frissitom-szurkolom (egyszemelyben) vart. Taps, erem, polo, meleg tea, mind jólesett. Ötlet, hogy bokáig belemártom a lábaim a jéghideg folyóba, biztos jót tesz neki, úgy is lett. A hatás azonban nem vart, átfagytam vagy en nem tudom, de úgy elkezdtem remegni hogy alig bírtam elmenni a kocsiig, beültem futest maxra tekertem, es próbáltam eletben maradni. Elégedetten állapítottam meg, hogy kellően szétcsaptam magam, ez is volt a cél. kb felora melegedés után második probalkozasra, jól beoltozve sikerült kiszállnom, visszamenni elkoszonni, es megkoszonni a kituno szervezést.

Tavolsagnak 77.34 km-t mertem, 8ora 38 perc lett az idom, ami a 44. helyhez lett eleg a 122 berkezobol, es a kb 170 indulobol. Keszult egy kis cikk is a versenyrol, megnezheto itt.

A labam azota nem faj, bar egy szerdai 7km-t tekintve nem is futottam. Remelem tenyleg meeggyogyult.

Jo volt, elegedett vagyok!

1 megjegyzés: